Öröm az ürömben

Idén nyáron a családdal egy apartmanba mentünk nyaralni. Nem volt a legjobb hely. Mikor megérkeztünk, a ház, amit kibéreltünk, még nem volt kitakarítva, pedig késtünk vagy két órát. Azért bementem, hogy szétnézzek, s csak utána hívtam föl a recepciót. Jó, bevallom, hogy le is fényképeztem a kuplerájt, ami fogadott, mert már nagyon elegem volt a béna szálláshelyekből. Gondoltam, ha a képekkel megyek oda reklamálni, biztosan adnak valamilyen kedvezményt. Amikor benyitottam a fürdőszobába, ott is nagy volt a kosz, de találtam egy teli tusfürdőt, ami elég jól nézett ki, gondoltam, ha így kiszúrtak velünk, legalább a tusfürdőt kipróbáljuk, hátha beválik.

Ezután hívtam föl a recepciót, ahol elnézésemet kérték, és azt mondták, hogy legyünk egy kis türelemmel, mindjárt kiküldenek egy takarítót. Mondtam a férjemnek és a gyerekeknek, hogy ne várjunk itt a koszban, inkább menjünk el addig enni egyet.

Mire visszaértünk, kitakarítottak, de a továbbiakban sem ment minden simán, az egyik legrosszabb nyaralásunk volt.

Én közben el is feledkeztem a tusfürdőről, csak pár napja, otthon, a kipakoláskor jöttem rá, hogy nem is próbáltam még ki. Aznap este tehát kipróbáltam, és nagyon kellemes volt. Sajnos a márkanéven kívül minden lekopott a külsejéről, ezért elkezdtem utána járni az interneten, hogy milyen anyagokat is tartalmazhat. Nem vagyok egy számítógépzseni, a gyerekeket szoktam megkérni, hogy segítsenek, szerencsére a lányom Daniella épp otthon volt, így őt kértem meg. Pár perc múlva már szólt is, hogy mehetek, és megmutatta az oldalt. Minden le volt írva a tusfürdőről, és örömmel tapasztaltam, hogy teljesen natúr kozmetikum.

Már a kozmetikus is ajánlotta, hogy táplálóbb tisztálkodó szereket használjak, mert az én koromban már oda kell figyelni a bőrre, hogy minél jobban megóvjuk az állapotát. Nézegettem is néhány variációt, de egyik sem tetszett meg igazán. Hát most megtaláltam azt, amit eddig kerestem. Kellemes az illata, tele van vitaminnal és ásványi anyaggal, de még Omega zsírsav és szezámolaj is megtalálható benne, biztosan emiatt nem szárítja úgy a bőrt. Az is nagyon tetszett benne, hogy nem tartalmaz káros adalékanyagokat a sok jó mellett. Meg is kérdeztem Donatellát, hogy kipróbálta-e már. Mondta, hogy ő még nem, de ismeri a márkát, mert a barátnője már ódákat zengett neki róla, úgyhogy biztosan jó. Meg is beszéltük, hogy rendelünk egy tusfürdőt, de mondtam a lányomnak, hogy válasszon még magának valamit. Ő végül egy kézkrémet kért. Én azalatt elhatároztam, hogy kipróbálom a mosódiót. Milyen jó lenne, ha tényleg működne a vegyszermentes ruhatisztítás! Egyrészt az emberi bőrnek is sokat ártanak a mosószerekben található adalékanyagok, de nemrég tudtam meg a fiamtól, hogy ezek az anyagok a környezetre is igen károsak.

Tehát megrendeltük Donatellával a tusfürdőt, a krémet és a mosódiót, most már csak arra várunk, hogy megérkezzenek. Még jó, hogy addig is van mivel fürdenünk. Mondtam a család többi tagjának is, hogy próbálják ki, nem tudom, hogy ez megtörtént-e, majd ha ma este hazaérnek, megkérdezem őket. Ha az egész család használni fogja, akkor lehet, hogy okosabb mindjárt két tusfürdőt rendelni, úgyis gyorsan fog fogyni. Remélem azért nekik is tetszeni fog, jó lenne, ha átállnánk a természetes kozmetikumok használatára mindannyian.

Szóval az idei, legrosszabb nyaralásban legalább ennyi jó volt: véletlenül megtaláltam a számomra ideális tusfürdőt. Remélem, azért jövőre jobb lesz az egész nyaralás.