Kellemes nyaralás egy gyönyörű apartmanba

akciós 205 55 r16 nyári gumi árakEgy éves évfordulónkra barátnőmet egy hangulatos pihenéssel leptem meg. Tudom, mindig szeret szebbnél szebb helyeken, épületekben megpihenni, plusz idén nyáron nem nagyon tudtunk még eljutni sehova. Ezek miatt gondoltam arra, hogy már szükségünk van kiszakadni a mindennapos mókuskerékből és összekötöm a kellemest a hasznossal és kiveszek egy szobát, ahol remekül meg tudunk pihenni kedvesemmel. Ő gyönyörködik mindenben, én pedig benne, plusz végre csinálhatom a kedvenc időtöltésem, miszerint nem csinálok semmit. Egy olyan apartmanra sikerült rábukkannom, ami egy kis tisztáson fekszik és egy tó, medence és még egy jakuzzi is tartozik hozzá.

Amikor meséltem barátnőmnek hova is vesszük az irányt hétvégén, teljesen oda meg vissza volt. Mind a ketten nagy lelkesedéssel indultunk útnak, habár egy jó 3-4 órás utazás várt ránk. Természetesen a kocsit leellenőriztem előtte, és igazából nem volt gond semmivel, maximum a gumikkal. Nem mai darabok már, hisz a tavalyi került rá ismét. Akartam újat vásárolni, de nem tudtam a pontos méretét, aztán valahogy mindig elszalasztódott. Remélem, még kibírja az oda vissza utat, bár eléggé sérült már, de majd óvatosan vezetek.

Ennek tudatában indultunk útnak. Szívesen vezettem volna óvatosan, de olyan föld utakra vitt rá a GPS, amikkel szerencsétlen autónk eléggé megszenvedett. Az úrhoz fohászkodtam, hogy szét ne menjen egyik gumi se, mert amennyire okos vagyok, annyira nincs pótkerék az autóban… Emlékszem azt még egyik haveromnak adtam, aki lerobbant az autópályán és engem hívott segítségül. Azóta jól elfelejtettem azt pótolni… Mindenesetre kitartott az autó és az abroncs is a célunkig. A hely meseszép volt. Alig bírtunk szóhoz jutni. Vártak már minket ott, és ahogy kuszáltunk a kocsiból a tulaj elég érdekesen kezdte a beszélgetést: – Szerintem menj fel az gumidiszkont.hu-ra, mert ott akciós 205 55 r16 nyári gumi árak vannak most. Ha most rendelsz a héten meg is kapod őket, és majd biztonságosan tudtok haza indulni… –

Hirtelen nem tudtam miről is beszél, aztán nagy nehezen leesett. Látta az elég tropára ment kereket az autón, és mint utólag kiderült, a tulaj hobbiból autószerelő, ráadásul egész jó és már ránézésre tudta a gumi méretét a kocsimnak és ajánlotta az általa leginkább kedvelt gumi beszerzőhelyet. Igazából még aznap meglátogattam az oldalt és úgy tettem, ahogy mondta, megrendeltem a szükséges gumikat! Ez több okból is nagyszerű volt! Először is azért, mert elég jó áron tudtam valóban megrendelni az abroncsokat és ki is hozzák még a héten, másrészt pedig azért, mert a tulaj fel is ajánlotta, hogy ha itt lesznek a gumik fel is szereli őket, pusztán merő jóindulatból! Minden úgy alakult, ahogy terveztem. A gumik megérkeztek már csütörtökön, pénteken már fel lettek szerelve, szombat este pedig már nyugodtan indulhattunk haza.

Alig hittem el, hogy ez velünk történt meg, minden annyira egyszerűen ment és szép volt a kis kiruccanásunk alatt. Jó apartman, jó gumi, semmi probléma!